• Június 15. szombat, Jolán, Vid
Közélet 2023. december 8. 13:54

Apostag, a virágzó község a Dunánál

Apostag, a virágzó község a Dunánál
A fiataloknak szeretne tornatermet és közösségi klubhelyiséget a polgármester A több mint kétezer lelket számláló Apostag község Bács-Kiskun vármegyében, a Duna bal partján, a Kunszentmiklósi járásban helyezkedik el. A 2002 óta cikluson lévő Zakar Zoltánnal beszélgettem, aki teljeskörű betekintést adott a település életébe.

Hirdetés

Hirdetés

Az elmúlt évtizedben számos jelentős beruházás történt, ami nagyban elősegítette a község innovációját. Az adósságkonszolidáció nem érintette ugyan a települést, hiszen nem volt hitele. Ennek köszönhetően azonban az állam rendelkezésükre bocsátott egy nagyobb összeget, melyet közel teljes egészében az úthálózat fejlesztésére tudtak fordítani. Ezzel együtt nagyságrendileg 150 millió forintot költöttek rá. Az évek során megújult az óvoda és az iskola épülete is. Az iskola külső szigetelésen, nyílászárócserén és energetikai felújításon esett át. Fejlesztették továbbá a közétkeztetési konyhát. Az egykori zsinagóga, amely a 80-as évek végén Europa Nostra / Európai Unió Kulturális Örökség Díjat kapott, ma felújított faluházként üzemel. A Magyar Falu Program keretén belül felújították a szolgálati lakást, az orvosi rendelőt és a művelődési házat is. Eszközöket vásároltak a kulturális programokhoz. Többek között egy hatalmas rendezvénysátrat, amely a település közösségi programjaihoz elengedhetetlen.

Hiszen nem is akármilyen közösségi élet folyik, ezen a kicsiny, de annál szeretetreméltóbb településen. Évek óta megrendezik a Ladik Fesztivált, amely egy keresztény könnyűzenei fesztiválként indult, ugyanakkor nem csak a keresztény körökben volt népszerű. Mára a Ladik Fesztivál átalakult, mert az egykori fiatalok, akik akkoriban megálmodták, mostanra családos emberekké váltak, így adta magát az ötlet, hogy családi napot rendezzenek, ahol a gyermekektől a szépkorúakig mindenki megtalálhatta a magának tetsző programot. Később megszületett a Hurkaparádé ötlete, amely sokkal inkább a közösség összekovácsolásáról szólt, mintsem arról, hogy versengjenek a környékbeli nagyobb települések, városok fesztiváljaival. Az EFOP (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program) pályázatoknak köszönhetően számos olyan programokat szerveztek, ami új színt hozott a település közösségi életébe. Többek között Mikulás-napi sportrendezvényeket, amely sokakat megmozgatott, és újraélesztették az ultizás kártyajáték hagyományát is. A településen három élő történelmi egyház működik. Ezen egyházak templomai egytől-egyig megújultak már. Az adventi időszakban tehát a gyertyagyújtásokat minden alkalommal másik egyház szervezi, a negyediket pedig az önkormányzat. A megújulás ebben a rohanó világban elengedhetetlen, éppen ezért minden hagyományos programba bele kell csempészni valami újdonságot. Talán az egyik legkomolyabb kihívás a jövőre nézve.

Nem mehetünk el szó nélkül a település civil szervezetei mellett sem, amelyek egymás munkáját segítve dolgoznak és fejlődnek. Ilyen például a Sportegyesület, melynek több szakosztálya is van. Lehetőség van csatlakozni a focistákhoz, testépítőkhöz, motorosokhoz vagy éppen az airsoftosokhoz. A településen működő polgárőrség komoly munkát végez, biztosítva ezzel a helyiek nyugalmát. Számos alapítvánnyal büszkélkedhet a község. A teljesség igénye nélkül ezek az Apostagi Ifjúsági Alapítvány, az Apostagi Pöttöm Alapítvány, és az Apostagért Közalapítvány, amely többek között a tehetséges, eredményes fiatalokat támogatja.

A jövőbeni tervek egyik legfontosabb szegmense, hogy a fiatalok számára minél vonzóbbá tegyék a települést, és megelőzzék az elvándorlást. Ebben mérhetetlen segítséget nyújt a Magyar Falu Program, melyből kommunális eszközöket, gépeket vásárolnak. Elengedhetetlen a belterületi utak felújítása, amely a lakosok közhangulatát nagyban meghatározza. A sportegyesület hangtechnikai eszközökre nyert pályázatot, amely eszközt a többi közösség is használhatja. Azt az elvet vallják, hogy nem kell mindenkinek mindennel rendelkeznie. Elég, ha mindenkinek van valamije és azt egymás rendelkezésére bocsájthatják. Ez az elv tökéletesen mutatja a településre jellemző összefogást.

A későbbiekben a TOP programban négy pályázattal indulnak. Ezek főbb szegmensei a csapadékvíz elvezető rendszer rehabilitációja, az óvoda épületének felújítása. Erre azért van szükség, mert a korábbi három csoport működtetésére szolgáló épület kicsinek bizonyul a későbbiekben, mert szükség lesz egy negyedik csoport indítására is. Ezen felül tervben vannak még további út- és az egészségügyi intézmény külső és belső felújítása is. A polgármester egyik legnagyobb álma egy tornaterem építése, amelyben az óvodás és iskolás gyermekek komfortosan tölthetik el a testnevelésórákat, és a sporteseményeknek is színvonalas helyet biztosíthassanak. Mivel egy település jövőjét a fiatalok határozzák meg, így szükségét érzik egy ifjúsági klubhelység létesítésének is, amely kötetlenül, de mégis felügyelet mellett biztosít lehetőséget a fiatalok kikapcsolódására. Illetve arra, hogy önszerveződő programoknak adjon otthont.

Tarjányi Lili

Kövessen minket a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés