Örömmel szolgált másokat a kiskőrösi díszpolgár
– Kiskőrösön születtem 1944 novemberében, az időpont már önmagában sok mindent sejtet a körülményekről. Édesapánk a tanácsháza alkalmazottja volt. Édesanyánk életét háztartásbeliként kitöltötte a rólunk való gondoskodás, négyen voltunk testvérek. Pál és János után jöttem én – az ikertestvéremet sajnos három hónaposan elveszítettük –, utánam egy öcsém született, László. Zenei indíttatás nem nagyon volt az életünkben, leszámítva édesanyai nagybátyámat, aki ünnepnapokon leporolta a citeráját. Kicsit cseperedve a vasárnapi gyermek istentiszteleteken megszólaló orgona hangja, mely párosult a gyülekezet szívből jövő énekével, nekem mennyei élményt nyújtott. A rádióban elhangzott orgona darabokat is örömmel hallgattam.
– Mikor érkezett meg a lehetőség az aktív zenélésre?
– Miután Kiss Sanyi bácsi átadta Filus Lajos bácsinak a MÁV fúvószenekar vezetését, ő egy gyerekzenekart alapított, aminek én és Laci öcsém is tagjai lehettünk. Ekkortól hangszeres gyakorlaton keresztül is megélhettem a zene szépségét és munkáját. Hiszen ezek együtt járnak… Először billentyűs harsonát kaptam, de az én szívem mindig a trombitára fájt. Nagy öröm volt, amikor teljesült a vágyam. Társaimmal örömmel mentünk a próbákra, mert előtte mindig nagy focizás volt. Ez garantálta, hogy mindenki ott legyen időben a zenekaron.
– Emlékszik arra, amikor eldöntötte, hogy a zene lesz a hivatása?
– A katonai szolgálatom után döntöttem el, hogy megpróbálom a továbbtanulást. Gyermekkori fúvószenekari társam, barátom Kis András segítségével, aki a szegedi konzervatórium növendéke volt, lehetőségem nyílt egy tanári meghallgatásra. Ezután Huszár Gábor tanár úrnál elkezdhettem zenei tanulmányaimat – ő vezetett a főiskola elvégzéséig, a diploma – alapfokú trombita, szolfézs, általános iskolai énektanár oklevél – megszerzéséig. Az ott töltött nappali tagozatos három évet nagy élményként éltem meg. A főiskolán különösen nagy lelkesedéssel tanultam. Boldog voltam, hogy nagy tudású emberektől: zeneszerzőktől, művészektől tanulhatok. Meghatározó időszak volt ez az életemben, de nem volt egyszerű számomra. Munkahelyem volt, mellette a gimnázium esti tagozatára jártam és közben Szegeden a zenei szakközépiskolát is végeztem szakmai tagozatosként trombitán. A főiskola harmadéveseként már tanítottam Kiskőrösön a zeneiskolában. A diploma megszerzését követően Kiskunmajsára jártam dolgozni 6 évig és mellette ugyancsak 6 évig itt, Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Gimnázium énektanára is voltam.
– Végül az út visszakanyarodott Kiskőrösre.
– 1981-ben azzal az elhatározással tértem vissza a kiskőrösi zeneiskolába, hogy tudást és szeretetet kívánok átadni a rámbízottaknak, és a magyar rézfúvós mesterség felemelkedésén fogok munkálkodni. Örülök, hogy megélhettem a nagy változást, mert a magyar rézfúvósok és fúvósok világszerte ismertek és keresettek. Volt tanítványaimon és Gábor fiamon keresztül is látom ezt, mert sokan visszajárnak és mesélnek pályájukról, életükről. Sok növendékem választotta a zenei hivatást.
– Milyen színtereken látott hozzá az elhatározásai megvalósításához?
– A gyerekek iránti nagy szeretettel és szakmaisággal vágtam bele ebbe az alkotó tevékenységbe. A három évenként megrendezett országos zeneiskolai trombita és mélyrézfúvós hangszerek versenyei sorában mindig jelen voltunk. A felkészülés folyamata különlegesen kedves volt számomra. Az állandó és rendszeres munkán keresztül csodálatos zenei, szellemi és mentális fejlődést jártak végig a tanítványok, lelkileg kinyíltak, és csodákra lettek képesek. A másik fő irányvonal a kamarazenélés és a zenekari munka volt. 1981-ben kért az intézmény vezetője, hogy a zeneiskola keretén belül alakítsunk egy fúvószenekart. Ez nagy öröm és nagy kihívás is volt, de 1982-ben már komoly csapatot tudhattam magam mellett. Szépen fejlődtünk, később külföldi utakra is eljutottunk. Lelkes szülői csapat vett körül bennünket. Különösen sok segítséget kaptunk Torgyikné Ibolyától, a zeneiskola gazdasági vezetőjétől.
– 1993-ban az Állami Zeneiskola vezetője lett.
–A meglévő tanszakok mellett fontosnak tartottam, hogy legyen orgona, néptánc, balett és moderntánc oktatás is, a már működő grafika szak mellett. Így indultunk el egy művészeti iskola kiteljesítése felé. 1992-ben kezdeményezésemre megalakult a Kiskőrös Város Fúvószenekarának Támogató Egyesülete, amelynek dr. Juhász Endre volt az elnöke, Suhajda Jánosné a titkár, gazdasági vezetője Kemény Anna. Később Gmoser Györggyel összefogva elindítottuk az általa napjainkig is vezetett mazsorett csoportok sorát rendkívül magas színvonalon. Sok-sok esemény sikeres résztvevői voltunk. Rendkívül fontos volt számomra az iskola volt tanítványaival az élő kapcsolat tartása. Ennek legszebb példája volt az a fúvószenekari koncert, ami az én vezénylésemmel történt, és iskolánk zenei pályát választó növendékei léptek fel.
– Hogyan alakult eközben a magánélete?
– Feleségemmel, Domokos Margit Tündével a Kiss Sanyi bácsi által vezetett szimfonikus zenekarban ismerkedtünk meg, ő zongorázott, én trombitáltam. Jártunk együtt asztali teniszezni is. 1975-ben házasodtunk össze, két fiunk született, Gábor és Balázs. Mindkettőjüktől egy-egy unokánk van, Vilmos és Levente. Gábor trombitaművész lett, Balázs informatikus mérnök. Feleségem a Petőfi Sándor Gimnázium és Kertészeti Szakközépiskola egykori tanulója, majd matematika-fizika szakos tanára volt, onnan ment nyugdíjba.
– Nagyobbik fia, Gábor nem mindennapi zenei pályát futott be.
– Természetesen a gyerekeink is jártak zeneiskolába, Gábor trombitás lett, Balázs pedig a kürtöt választotta. Gábor az általános iskola után a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába jelentkezett, ahol dr. Kis András – az én egykori barátom - lett a tanára. Innen a zeneakadémiára vezetett az út, ahol trombitaművészi és tanári diplomát szerzett. 1997-ben több külföldi sikeres verseny közül a párizsi Maurice André Nemzetközi Trombitaverseny 1. díja és különdíja hozta el számára a nemzetközi elismerést. 2008-ban DLA doktori értekezést készített. Koncertező szólistaként éli meg művészi pályáját és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kinevezett tanára. Legfrissebb elismerés, hogy a MÜPA igazgatósága a 2022-23-as évadra az Évad Művésze címet adományozta számára.
– Mit jelent Önnek a Kiskőrös díszpolgára cím?
– Rendkívül megtisztelő elismerésként élem meg. Számomra mindig fontos volt a művészetek és zenei kultúránk ápolása, azoknak az emberekhez való eljuttatása. Köszönet, hogy ehhez segítséget kaptam a zeneiskola, a városvezetés, a szülők és a hálás közönség részéről. Köszönöm, hogy méltónak találtak erre a címre!
– E tartalmas szakmai életút során mit adott Önnek a zene?
– Nem találok kifejezőbb szavakat erre, mint Kodály Zoltán gondolatát, aki szerint „A zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ezekbe a régiókba igyekeztem bevezetni a reám bízottakat és mindazokat, akik keresték az utat a zenéhez. Végezetül emberi hitvallásomat Albert Schweitzertől idézem: „csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.”
Tóth Tímea
fotó: vira.hu
