
Új viseleteket varratnak a kiskőrösi néptáncosok
A 2021-ben arany minősítésben és A Magyarországi Szlovákságért-díjban részesített Szivárvány Szlovák Táncegyüttes az idei évben is aktív szerepet tölt be Kiskőrös kulturális életében.
RészletekA 2021-ben arany minősítésben és A Magyarországi Szlovákságért-díjban részesített Szivárvány Szlovák Táncegyüttes az idei évben is aktív szerepet tölt be Kiskőrös kulturális életében.
RészletekÖtödik alkalommal került megrendezésre Császártöltésen a Hagyományőrző Falusi Disznóvágás. Császártöltés Község Önkormányzatának és a Császártöltés Fejlődéséért Közalapítvány szervezésében régi, szép emlékeket idézhettek fel a programon résztvevők.
Részletek“Viharálló szerelem” címmel tartott előadást február 5-én Kecelen Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta. Az országszerte ismert szakember előadására több mint háromszázan voltak kíváncsiak Kecel és környékéről. A Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete ezzel az eseménnyel kapcsolódott az immáron 15. alkalommal megszervezett Házasság Hete programsorozathoz.
RészletekÉlénk médiaérdeklődés mellett és népes közönség előtt nyílt meg február 1-jén a 152 éves magyar tűzoltóság történetét feldolgozó, helyi jellegzetességekkel is kiegészült vándorkiállítás, amelyet Kalocsán a helyi tűzoltóság megalakulásának 150. évfordulója alkalmából mutattak be.
RészletekA Portfolio Csoport a legsikeresebb és legkiemelkedőbb agrárgazdasági szereplőket idén is a Portfolio Agrárdíjakkal jutalmazta. 2021-ben Az év agrárinnovációja díjat a MyFarm Harta nyerte el, amelyet a vállalat alapítója és ötletgazdája, Kövesdi Gábor vett át.
RészletekIdén is megtartotta évindító ajándéksorsolását az Astron Kft. Az egyetlen szabadalmazott, jogvédett magyar óramárka gyártója és forgalmazója minden év elején ajándéksorsolással köszöni meg hűséges vásárlóinak a bizalmat . Az Astron óráinak, ékszereinek és a főnyereményként meghirdetett nagy értékű álló szekrényórának az lehetett a szerencsés nyertese, aki 2021-ben a keceli vagy a soltvadkerti Astron üzletekben órát, ékszert vásárolt és ajándék sorsjegyet kapott. Az idén Nagy Sándorné, Kecskemét-ménteleki vásárló nyerte el a fődíjat a január 11-én megtartott online sorsoláson.
RészletekKaskantyún a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat közel 78 millió forintos TOP pályázati forrásából befejeződött a Fenntartható Közlekedésfejlesztés Kaskantyún projekt fizikai megvalósítása.
RészletekKalocsán elkészült és várhatóan februárban megnyitja kapuját az óvodások előtt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat TOP pályázati forrásából újonnan épült Lurkópalota. A gyermekek jólétének további növelése érdekében az új óvoda berendezésére, egy az Ifjúsági Házban épülő ideiglenes óvoda kialakítására, humánerőforrás-fejlesztésre, valamint egy új, a Csajda-kertben létesítendő játszótérre pályázatot nyújtott be az önkormányzat.
RészletekFont Sándor országgyűlési képviselő szerint a 2022-es esztendő kezdete a családok, a nyugdíjasok és a gazdasági szereplők számára is meghatározó változást hozott. Évindító interjúnkban erről is beszélgettünk.
RészletekMásfél milliárd forint értékben két nagy beruházással gazdagodott 2021-ben Solt, amelyek kivitelezése párhuzamosan zajlott. Ezek a fejlesztések nem csak a település arculatára, de a kulturális, sport és közösségi rendezvények színvonalára is jótékony hatással lehetnek. Németh István polgármesterrel beszélgettünk.
Részletek