• Május 30. kedd, Janka, Zsanett
Dr. Körmendy Szabolcs az Év Covid-orvosa

Dr. Körmendy Szabolcs az Év Covid-orvosa

2021. május 10. 11:00

A fogjunkossze.hu internetes oldalon jelent meg az a felhívás, melynek eredményeként 95 egészségügyi szakembert díjaztak. Országosan 95 orvost, ápolót és nem betegágy mellett dolgozó egészségügyi szakember munkáját ismerték el a közelmúltban. A március 19-én zárult online szavazáson a három fenti kategóriában lehetett jelöléseket leadni. A felhívásra több mint hétezren szavaztak. A szavazás végeredménye alapján 33 orvos, 43 szakdolgozó és 19 nem betegágy mellett dolgozó szakember részesült oklevél és pénzjutalom elismerésben. Köztük van a kalocsai Szent Kereszt Kórházból „Év Covid-orvosa díjban” részesített dr. Körmendy Szabolcs főorvos, a Covid Osztály vezetője.  Dr. Körmendy Szabolcsot az elismerésről kérdeztük.

Részletek
Elhunyt Kovács Sándor  (1947-2021) érseki tanácsos

Elhunyt Kovács Sándor (1947-2021) érseki tanácsos

2021. március 27. 10:47

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a Keceli Espereskerület, a rokonok és a tisztelői a gondviselő Isten akaratát elfogadva tudatták, hogy Kovács Sándor érseki tanácsos, soltszentimrei plébános életének 74., áldozópapságának 50. évében, 2021. március 1-jén a szent útravalóval megerősítve a kecskeméti megyei kórházban visszaadta lelkét Teremtőjének.

Részletek
Mézszentelő misét tartottak

Mézszentelő misét tartottak

2021. március 27. 10:44

A kalocsai Szent István király templomban tavaly rendeztek először mézszentelő szentmisét, amit mézkóstolás is követett. A hagyományteremtő kezdeményezés nyomán idén március 7-én is szentmisén vettek részt a méhészek, jóllehet, a pandémiás helyzet miatt a mézkóstolás ezúttal elmaradt.

Részletek

Adománygyűjtés indult a kiégett szakmári családi ház lakóinak

2021. február 12. 12:00 | Szakmár

Egyedül nevelte két kis gyermekét az apa abban a családi házban, amely február 8-án, hétfőn – eddig tisztázatlan körülmények között – kigyulladt Szakmáron. A szobák és a benne lévő bútorok, a személyes tárgyak mind a tűz martalékává váltak, ráadául a tetőszerkezet is megrongálódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.

Részletek
Bábel Balázs érsek  Pest megye díszpolgára lett

Bábel Balázs érsek Pest megye díszpolgára lett

2021. január 19. 11:54 | Dr. Bábel Balázs

Dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érsekének a Pest Megyei Önkormányzat Közgyűlése „Pest megye díszpolgára” címet adományozott. A kitüntetést érsek atya decemberben vette át. Az elhangzott méltatás szerint Dr. Bábel Balázs az oktatás, kultúra, a keresztény értékek gyarapítása terén elért kimagasló eredményért és társadalmi szerepvállalásáért kapta a magas elismerést. Érsek atyának gratulálunk a kitüntetéshez, és az alkalomból a Dabas díszpolgára cím átvételekor elhangzott életrajzát ismertetjük.

Részletek
Magyar tudomány kategóriában lett Prima Díjas az akasztói  Nemes Gergő

Magyar tudomány kategóriában lett Prima Díjas az akasztói Nemes Gergő

2021. január 18. 11:50

Tíz fiatal tudós, közöttük az akasztói származású Nemes Gergő tevékenységét ismerték el Junior Prima Díjjal a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által támogatott magyar tudomány kategóriájában. A díjat olyan 33 évnél fiatalabb kutatóknak, tudósoknak ítélik oda, akiknek tudományos munkássága elismerésre méltó és követendő példát állít kortársaik elé. A díjazottak személyére elismert tudósok, professzorok, intézményvezetők tettek javaslatot, a díjak odaítélését pedig egy szakmai bizottság végezte, amely a jelöltek hazai és nemzetközi eredményeit, publikációit, valamint kutatásaik újszerűségét is figyelembe vette a döntésnél. A 32 éves Nemes Gergőt – aki Magyarországon egyetlenként kutat az aszimptotikus analízis témakörében – Stipsicz András, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatója és Tóth Árpád, az ELTE Analízis Tanszékének egyetemi docense javasolta a díjra.

Részletek