
Kiskőrös a komolyzenei élet fellegvára
Kiemelt arany minősítést kapott Kiskőrös Város Fúvószenekara
RészletekKiemelt arany minősítést kapott Kiskőrös Város Fúvószenekara
RészletekA szeretet gyertyájának meggyújtásával, a Kiskőrös főterén elhelyezett nagy koszorú mind a négy gyertyája ég. Aranyvasárnap Domonyi László polgármester, és Pénzes Péter református lelkipásztor mondott beszédet, és gyújtotta meg az utolsó adventi gyertyát.
RészletekA hagyomány szerint Petőfi Sándor utolsó tartózkodási helyén, Székelykeresztúron, az emléktáblával is jelölt kúriánál koszorúzott Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere, Dr. Filus Erika, a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója és Horváth János önkormányzati képviselő.
RészletekA magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.
RészletekA pandémia miatti koncertstop egy különleges produkciót hívott életre, a zenei show résztvevői a digitalizáció segítségével a földrajzi távolság ellenére együtt játszanak, rengeteg nézőhöz eljutva. A Mandoki Soulmates online performansza a formáció legújabb lemezére épül, kiegészítve új szerzeményekkel, a közreműködő zenészek pedig a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre.
RészletekÁprilis 17-én lesz a magyarországi premierje 2021 legnagyobb online zenei show-jának, a Hungarian Pictures/ Magyar Képek koncertnek. A magyar származású Leslie Mandoki és zenésztársai a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre, hogy együtt emeljék fel a hangjukat az összetartozásért.
RészletekNemrégiben adták használatba a Roma Alkotóházat Kiskőrösön, a Délibáb utcában. Az önkormányzati tulajdonú ingatlan felújítására a Kiskőrös Városért Alapítvány nyert közel 20 millió forint támogatást. Mint azt dr. Ba Mariann kuratóriumi elnök elmondta, az alapítványnak kiemelkedő célja volt az alkotóház megvalósítása. A pályázat elkészítésében az önkormányzat szakemberei nyújtottak segítséget. Domonyi László polgármester az átadó ünnepségen kiemelte: Büszke arra, hogy Kiskőrösön nagy feszültségeket nem lehet érezni a magyar és a roma lakosok között. A roma közösség felzárkóztatása létkérdés. Erre pedig kiváló színteret biztosít az alkotóház, ezért is támogatta egyöntetűen a képviselő-testület az ötletet.
RészletekMindenki volt gyerek címmel jelent meg a bajai születésű Francsovics Judit verseiből készült CD és egy új kötet, mely most gyermekverseket tartalmaz.
Részletek